Ma este tartják a TIFFszereda filmfesztivál hivatalos megnyitóját
Bár hivatalosan csak ma kezdődik, már tegnap délután vetítések voltak a csíkszeredai nemzetközi filmfesztiválon, a TIFFszeredán. A filmfesztivál hivatalos megnyitójára ma este fél 10-től kerül sor a Szabadság téren.
A tegnapi vetítések előtt egy perc néma csenddel adóztak a montenegrói autóbusz-baleset áldozatai emlékére. Ma este fél tíztől Tudor Giurgiu Csigák és emberek című filmjével nyitják meg hivatalosan a fesztivált, de előtte, a délután folyamán több neves produkciót láthat a nagyérdemű. Délután 3 órától Dan Chisu filmjét, A medvét, délután 5 órától Kincses Réka Szülőföld, szex és más kellemetlenségek című alkotását, este fél 8-tól pedig a Legjobb szándék, Din dragoste cu cele mai bune intentii című filmet lehet megtekinteni. Mától tehát hivatalosan is megkezdődik a TIFFszereda: neves, díjazott rendezők, színészek és producerek is jelen lesznek a vetítéseken. A filmeket három nagyon közel eső helyszínen lehet megtekinteni: a Szakszervezetek Művelődési Házában, a Szabadség téren és a Sapientia Egyetem nagy aulájában. Ma indul az EducaTIFF is, amelyek keretében a Sapientia Egyetemen 10 és 13 óra között, diákok számára zajlanak vetítések. A filmekkel kapcsolatosan felmerült kérdéseiket a diákok Boda Székedi Eszter filmesztétával beszélhetik meg.
Dobos László.