Elégedetlen az alkotmánymódosításal a Dan Diaconescu féle néppárt
Elégedetlen az alkotmánymódosító bizottság munkájával a Dan Diaconescu féle néppárt.
Az alakulat szenátusi frakciójának vezetője, Haralambie Vochitoiu mai sajtótájékoztatóján azt mondta: tűrhetetlen, hogy a testület többségben lévő kormánypárti tagjai elutasítják nagy részét azoknak a javaslatoknak, amelyek a többi alakulat, sőt az Alkotmányozó Fórum részéről érkeznek. A politikus szerint pártjának négy fontos javaslatát vetette el a bizottság. Ebből egyik a régióalakításra vonatkozott, pontosabban leszögezte, hogy ne lehessen nemzetiségi, nyelvi és etnikai kritériumok alapján felosztani a régiókat. Haralambie Vochitoiu emellett aggasztónak tartotta, hogy a testület viszont elfogadta a liberális Tudor Chiuariu diszkriminációra vonatkozó javaslatát, amely szerint törvénybeütköző lehet a szexuális orientáltságra vonatkozó negatív megkülönböztetés. A politikus szerint ezzel a Pandora szelencéjét nyitották ki.
AGERPRES