Stroke- és mágneses rezonancia központ épül a sepsiszentgyörgyi kórházban
A megyei kórház bővítéséről döntött a háromszéki önkormányzat, amely kedden átadta az építkezéshez szükséges terepet az Országos Befektetési Társaságnak (CNI), hogy az megépítse az új kórházi szárnyat.
Az új, háromszintes épületben létrehozzák a stroke központot, amely által lényegesen megnő az agyvérzéses betegek túlélési esélye, de ott rendezik be a mágneses rezonancia vizsgálati központot, új műtőblokkokat alakítanak ki és oda költöztetik majd a neorológiai rendelőket is. Tamás Sándor háromszéki tanácselnök szerint az új kórházi épületszárny építésére közel 40 millió lej kormányforrást szereztek és az Országos Befektetési Társaság szervezi meg a közbeszerzést a beruházás kivitelezésére.
Korábban több ízben elhangzott, hogy a bővíteni kell a sepsiszentgyörgyi járóbeteg-rendelő épületét, hiszen a betegek nagy száma miatt az ideggyógyászati rendelők nem felelnek meg az igényeknek, de a mágnesesrezonancia-készülék is a régi kórházépület olyan helyiségében található, ahol nincs megfelelő körülmény a betegek fogadására. Emellett régóta tervezik a kórház műtői számának a növelését is.
Marosvásárhelyi Rádió/Kovács Zsolt