Soós Zoltán: Főleg etnikai alapú szavazás történt
Főleg etnikai alapú szavazás történt Marosvásárhelyen, ismerte el Soós Zoltán Naprakész című műsorunkban.
Bár az újraválasztott polgármester bevallása szerint találkozott a lakossági fórumokon román emberekkel is, akik biztosították őt a támogatásukról nem volt tetten érhető egy erős támogatás a többségi társadalom részéről.
Az első mandátum mindig a legnehezebb, hiszen ilyenkor kell első lépésben megoldani a felhalmozódott problémákat és el kell kezdeni a munkát, de ez nem tud egyik napról a másikra megvalósulni, mondta Soós Zoltán, aki külön nyomatékosította azt is, hogy reméli, hogy a következő választások alkalmával már nem az etnikai szavazat lesz a meghatározó, hanem a lakosság az eredmények alapján fogja leadni a voksát.
Soós Zoltánnal Farkas István beszélgetett tegnap a Naprakész című műsorunkban, ebből hallhatnak most egy reszeltet.