Nagy változás előtt áll a szlovák közmédia
A kormánykoalíció képviselőinek szavazataival elfogadta első olvasatban a szlovák parlament szerdán a közszolgálati rádió és televízió átalakításáról szóló törvényt.
A törvénytervezet egyebek mellett módosítja az intézmény nevét, amelyet a jövőben Szlovák Televízió és Rádiónak hívnak majd, de megtartja annak összevont formáját. A javasolt új törvény által bevezetett érdemi változtatások egyike az intézményvezető megválasztásának folyamatát, konkrétan a vezérigazgatót megválasztó kilenctagú közmédiatanács összetételét érinti. A közmédiatanács tagjait eddig a parlament választotta egy speciális forgószabály alapján. A jövőben a tagok közül négyet a kulturális miniszter jelöl majd.
A törvénytervezet vitáját a múlt héten kezdte meg a parlament, de a Robert Fico miniszterelnök elleni gyilkossági kísérlet miatt elhalasztották az ülést. A törvény célja, hogy „visszaállítsa a műsorközlő közszolgálati jellegét, súlyát, függetlenségét, objektivitását, szavahihetőségét és átláthatóságát” – mondta a parlamentben Martina Simkovicová kulturális miniszter.
Az ellenzék bírálta a törvényt azt állítva, hogy a kormány ellenőrzése alá akarja vonni a közszolgálati médiát.
Forrás: MTI