Korlátoznák a Romániában feldolgozott élelmiszerek árrését
Korlátozni készül a kormány valamennyi Romániában feldolgozott élelmiszertermék kereskedelmi árrését- jelentette be ma Florin Barbu mezőgazdasági miniszter.
A tárcavezető magyarázta szerint tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat alakult ki azáltal, hogy egyes hazai termékeknek nagyon magas, az importból származó termékeknek pedig nagyon alacsony a kereskedelmi felára. Hozzátette, hogy a jelenleg kidolgozás alatt álló törvénytervezet szerint 5 százalékban szabná meg a kormány az összes olyan importált termék kereskedelmi árrését, amelyet nem dolgoznak fel, hanem nyersanyagként értékesítenek Romániában.
Elmondta, hogy a készülő tervezetet még ebben az évben véglegesítik. Létjogosultságát azzal is indokolta, hogy bevált az alapélelmiszerek kereskedelmi árrését korlátozó sürgősségi rendelet, mert hatálybalépése után a jogszabályba foglalt 21 termék ára a statisztikai intézet szerint 8-30 százalékkal csökkent. Kifejtette, hogy a készülő jogszabály ösztönözni fogja a hazai termékek fogyasztását és támogatni a romániai feldolgozóipart.
Forrás: Agerpres