Sulyok Tamással is egyeztetett tegnap Klaus Iohannis
Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tartott tárgyalása mellett a magyar államfővel, Sulyok Tamással is találkozott tegnap Klaus Iohannis a Három Tenger Kezdeményezés csúcstalmálkozója alkalmával.
Közösségi oldalán a román elnök azt írta, hogy kétoldalú román-magyar együttműködésről, gazdasági és stratégiai partnerségről egyeztetettek. A tegnap esti, vilniusi sajtótájékoztatójáról beszámoló Agerpres szerint az államfő elmondta, hogy a csúcstalálkozó fő témája a Három Tenger Kezdeményezést alkotó országokat az észak-déli tengelyen összekapcsoló közúti és vasúti infrastruktúra javítása volt. A tárgyalások kiterjedtek a gáz- és a villamosenergia-hálózatok összekapcsolására is. Klaus Iohannis a megbeszéléseket „nagyon jónak” nevezte, ő pedig támogatta az összeköttetésre vonatkozó elképzeléseket.
Forrás: Maszol