Diáklányoknak nyújtanak felvilágosítást Háromszéken
Az RMDSZ Háromszéki Nőszervezete Felelős vagy magadért! – felvilágosítás tiniknek című előadás sorozatával tavaly óta a megye több vidéki oktatási intézményébe látogatott el dr. Pál Zsuzsa szülész-nőgyógyász szakorvossal, tájékoztatást nyújtva a diáklányoknak.
A találkozók alkalmával a diáklányok anonim módon tehetik fel a kérdéseiket, ezáltal jobban megnyílnak, hiszen sem az orvos, sem a teremben jelen levő társaik nem tudják, hogy az épp kinek a kérdése.
Tisztában kell lenni azzal is, hogy a lányok sokkal korábban érnek, így ez a felvilágosítás főként az általános iskolásoknak szól, a közeljövőben pedig tervben van a program bővítése a fiúk számára is, emelte ki Domokos-Fejér Melinda, az RMDSZ Háromszéki Nőszervezetének elnöke, akivel Nagy-Bodó Szilárd beszélgetett.