Mesterséges intelligencia és deepfake a közösségi médiában
A Marosvásárhelyi Rádió Digitális Világ
(elhangzott: 2024. február 6-án, kedden este nyolc órától)
c. műsorának hanganyaga:
A közösségi médiában évek óta tart a számháború. Örökös kérdés, hogy ki tud több like-ot, hozzászólást vagy éppen elérést összegyűjteni. A nagyobb és szembe tűnőbb eredmény miatt pedig az emberek sok mindent képesek feláldozni, akár a hitelességet és az etikát is. Ebben az esetben pedig nem arra kell gondolni, hogy van egy úgynevezett filter, ami megváltoztatja a képet, jobban kiszínezi vagy éppen az arcunkat kicseréli valaki máséval. Ez még az ártatlannak nevezhető és egyben könnyen kiszúrható kategóriába tartozik. Azonban vannak ennél sokkal súlyosabb esetek is, amikor valaki elindít – szándékosan – egy álhírt, elkezdi a dezinformációt, ezzel pedig nagyon sok embert át tud verni!
Dr. Benedek Istvánnal, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Politika-, Közigazgatás- és Kommunikációtudományi Kar oktatójával a Digitális Világ szerkesztője, Nagy-Bodó Szilárd beszélgetett.