Eltorlaszolták az utat a gazdák a csanálosi határátkelőnél
Elzárták a román-magyar határ Csanálos-Vállaj határátkelőjét ma az immár napok óta tiltakozó gazdák, ugyanakkor több romániai helyszínen is folytatódtak a forgalomlassító felvonulások.
Bár az egyes gazdaszervezetek képviselői már hétfőn este megegyeztek a mezőgazdasági minisztériummal követeléseik teljesítéséről, a gazdák spontán tüntetései ma is folytatódtak. A tiltakozó gazdák napok óta követelik egyebek között a kamionok számára a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás árának csökkentését, a hektáronkénti állami támogatás megemelését, az aszály okozta veszteségek állami kompenzálását és a gázolaj jövedéki adójának eltörlését. Emellett egyenlő versenyfeltételeket kérnek a szállításban, és szükségesnek látják egy minimális referenciatarifa bevezetését Spanyolország és Magyarország mintájára.
A tiltakozó gazdák Csanálosnál zárták el a határátkelőt és Szatmár megyei hírportálok szerint azt tervezik, hogy a román-ukrán határra vonulnak, hogy a halmi határátkelőt is elzárják. A román-ukrán határon ma is félszáz traktorral és más járművel vonultak a szeretvásári határátkelőhöz a gazdák, gátolva a határátlépést. Alina Petraru, a határrendészet Suceava megyei területi kirendeltségének szóvivője közölte: hétfő délután óta itt egyetlen ukrajnai kamion sem lépett be Románia területére a tiltakozás miatt.
Forrás: MTI