Folytatják a tiltakozást a közúti fuvarozók és a gazdák
Utcai tiltakozásuk folytatása mellett döntöttek a közúti fuvarozók és a gazdák a Marcel Ciolacu miniszterelnökkel folytatott péntek délutáni egyeztetést követően.
A fuvarozók és a gazdák küldöttségének egyik tagja, Dănuţ Andruş a kormánypalotából való távozásakor azt nyilatkozta, szóbeli ígéretet kaptak arra, hogy hétfőtől kezdődően az illetékes minisztériumok és intézmények képviselőiből álló munkacsoportok foglalkoznak majd problémáik megoldásával. Hozzátette: a Victoria-palotában tartott egyeztetésen a közúti fuvarozók és a gazdák is képviseltették magukat.
A delegáció tagjai beszámolnak társaiknak a megbeszélésen elhangzottakról, majd döntenek a következő lépésekről. Dănuţ Andruş azt is elmondta, hogy összesen negyven követelésükre várnak megoldást az illetékes hatóságoktól. A közúti fuvarozók szerdától országszerte spontán tüntetésekbe kezdtek, elsősorban a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások árának alakulása miatt. Megmozdulásukhoz több gazda is csatlakozott, a főbb gazdaszervezetek azonban elhatárolódtak a kezdeményezéstől.
Forrás: Agerpres