Nem bérelhetők ezután az I-es földrengésveszélyes épületek
Nem bérelhetők ezután az I-es földrengésveszélyes kategóriában található épületekben lévő lakások.
Az államfő kihirdette a parlament által múlt év végén megszavazott módosításokat. Az úgynevezett vörös pöttyös épületekben tilos továbbá olyan erndezvényeket szervezni, ahol tömeg gyűl össze. A tilalom kivétel nélkül alkalmazandó, az érvényes bérleti szerződések pedig jogszerint megszűnnek az ingatlan I-es földrengésveszélyes kategóriába sorolását követő maximum 30 napon belül. Ugyanakkor tilos reklámok elhelyezése ezeknek az épületeknek a homlokzatára vagy teraszaira.
Az előírásokat be nem tartók 5 és 10 ezer lej közötti pénzbírságot kockáztanak, beleértve a kereskedelmi vagy szórakoztató helyiségeket üzemeltetőket is. A törvény világos határidőt állapít meg a középületek szeizmikus felmérésére. Az első szakaszban, november elejéig vizuálisan vizsgálják meg az állami épületeket, 2026. június 1-ig pedig a lakásokat és ahol szükséges, megkezdik a műszaki szakvizsgálatot. Ugyanez a határidő érvényes az 1978 előtt épített egyházi ingatlanokra is.
Forrás: Rador