Magyarország feltételhez köti Bulgária schengeni tagságát
Magyarország világossá tette Bulgária számára, hogy megvétózza az ország schengeni tagságát, ha huzamosabb ideig fenntartja a földgáz szállítására vonatkozó büntetővámot – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalára ma feltöltött videóban.
Szijjártó Péter a bolgár lépést „botrányosnak és ellenségesnek” nevezte, mert az veszélyezteti az Észak-Macedóniának, Szerbiának és Magyarországnak szánt földgáz átszállítását. A jelenlegi geopolitikai és biztonsági körülmények következtében a Magyarország földgázellátásához szükséges gázmennyiség döntő része ezen a vezetéken érkezik, és „az európai jogszabályokkal teljesen ellentétes” bolgár döntés „annak a veszélyét hozta magával, hogy leáll a földgázszállítás többek között Magyarországon is” – mutatott rá a miniszter. Szijjártó Péter jelezte, hogy Bulgária schengeni tagságáról a jövő héten születik döntés, „ezért most hirtelen nagyon elkezdtek igyekezni, hogy eltöröljék ezt a törvényt”. Ha eltörlik, akkor Magyarország is vissza fogja vonni a vétóról szóló döntését – fogalmazott a külügyminiszter.
Forrás: Maszol/Digi24