Elkészült a globális innváció-indexről szóló jelentés
Románia a 47. helyen áll az innováció terén a vizsgált 132 ország közül, bár tavalyhoz képest előrelépett két hellyel. Ugyanakkor az Európai Unió összes országa megelőzi e téren – derül ki az idei innovációs indexre vonatkozó jelentésből.
A globális innváció-indexről szóló jelentés szerint az első helyen régóta Svájc áll, a második és harmadik helyen pedig felváltva az Egyesült Államok és Svédország. Most a sorrend megváltozott, a második helyen áll Svédország, a harmadikon az Egyesült Államok, a negyediken pedig az Egyesült Királyság.
Az Országos Statisztikai Intézet szóvivője, Vladimir Alexandrescu A vállalkozói ökoszisztéma című tegnapi konferencián úgy vélte, nem magáról a rangsorolásról van szó, mert ez nem egy sportverseny, hanem arról, hogy a román találékonyság hogyan teheti versenyképesebbé az itteni termékeket ebben a globális világban, ahol mindenki törekszik profitot elérni. A szakértő szerint, a folyamatok innovációja sokkal könnyebben megvalósítható kis- és középvállalatokban, mint nagy cégeknél.
Forrás: Agerpres