Japán ismét megkapta a környezetvédelmi fricska-díjat
A szénenergia nagy mértékű felhasználása miatt – idén az Egyesült Államok és Új-Zéland mellett – negyedszer is Japánnak ítélték oda vasárnap az úgynevezett “fosszilis díjat” az ENSZ Dubajban zajló éghajlatváltozási csúcstalálkozóján.
A világ minden tájáról több száz környezetvédelmi szervezetet tömörítő Climate Action Network annak ellenére “tüntette ki” fricska-díjával az ázsiai országot, hogy az egyike annak a 118 államnak, amely az idei klímacsúcson közös nyilatkozatban vállalta: jelentősen visszaszorítja a fosszilis üzemanyagok használatát, 2030-ra pedig megháromszorozza a megújuló energiaforrások termelését.
A Climate Action Network közleménye szerint azonban a japán ígéret valójában nem más, mint a hőerőműveket a jövőben is működtető, a hidrogén és az ammónia fosszilis tüzelőanyagokkal való együttes tüzelésének “zöldre mosása”. A környezeti erőforrásokban szegény szigetország a 2011-es fukusimai atomkatasztrófa óta nagymértékben függ a fosszilis tüzelőanyagok, például a szén és a nyersolaj behozatalától, számos atomerőműve pedig továbbra is kihasználatlanul áll.
Forrás: MTI