Tanítóképző, rockzene és a történelem
A Marosvásárhelyi Rádió Alma Mater
(elhangzott: 2023. november 24-én, péntek délután hat órától)
c. műsorának hanganyaga:
A történelem szó hallatán sokaknak egy misztikus történet jut eszébe, valamikorról az emberiség hajnaláról, az ókorból vagy a középkorból. Ezzel szemben a történelem a közelmúlt eseményeivel is foglalkozik, olyan témákkal, amelyet sokan megéltünk. Ilyen a kommunista diktatúra is, illetve ennek hatása az erdélyi magyarságra. A közelmúlt történelme legalább ugyanannyira fontos, mint a régmúlt időké annak érdekében, hogy megértsük a dolgok működését és tisztábban lássuk, hogy mit jelentett az elnyomás és mit jelentett az, amikor a kilencvenes években a levegőben is érezhető volt a szabadság. Mit jelentett akkoriban az értelmiségi pálya, hogyan teltek egy fiatal iskolás évei, illetve hogyan lehetett kitörni egy falusi életpályából.
Novák Csaba Zoltánnal, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet igazgatójával az Alma Mater szerkesztője, Nagy-Bodó Szilárd beszélgetett.