• FM: 106,8 Mhz • 96 Mhz • 92,3 Mhz
  • AM: 1323 Khz • 1197 Khz • 1593 Khz
My Social Profile
Marosvásárhely, Romania
  • Valuta árfolyam

  • EUR4.9760 RON
  • USD4.4612 RON
  • GBP5.9711 RON
  • HUF1.2528 RON

Marcel Ciolacu: Jövő évben is folytatódnia kell a Meleg étel az iskolában programnak

Marcel Ciolacu a kormányülés elején kijelentette, hogy az idén kibővített Meleg étel az iskolában programot folytatni kell.

A kormányfő felkérte Ligia Deca tanügyminisztert, hogy kezdjen hozzá a program előkészítéséhez 2024-re, és “dimenzionálja megfelelően” a költségvetését, fordítson kiemelt figyelmet a hátrányos övezetekben élő gyermekekre.

A 2024-es költségvetés megtervezésének közelgő időpontja miatt Marcel Ciolacu a többi minisztert is felkérte, hogy rangsorolják fontosságuk szerint projektjeiket, és hangsúlyozta, hogy a kormány egyetlen fontos programról sem mond le.

Marcel Ciolacu miniszterelnök szerint az Országos Adóhatóság ‘elkezdte jól végezni a dolgát’, az adóbeszedés közelít a kitűzött célhoz, az októberben behajtott összeg elérte a rekordnak számító 40 milliárd lejt.

A kormányfő meggyőződését fejezte ki, hogy ha az adóbehajtás az év végéig a jelenlegi ütemben halad, és sikerül féken tartani a közpénzek pazarlását, akkor Románia idén teljesíteni tudja az Európai Bizottsággal egyeztetett deficitcélt.

Marcel Ciolacu szerint az állami intézmények az elmúlt napokban ‘elszántabban’ léptek fel az adócsalás ellen. A miniszterelnök hangsúlyozta azt is, hogy jövőre nem vezet be a kormány újabb adókat, de kénytelenek lesznek adót fizetni azok, akik eddig ezt elmulasztották.

A kormány jóváhagyja a Zsidók és a Holokauszt Nemzeti Történeti Múzeumának megvalósításával kapcsolatos beruházást – jelentette be csütörtökön miniszterelnök.

Marcel Ciolacu emlékeztetett arra, hogy az intézményt részben az EU helyreállítási alapjából lehívott 17 millió euróból hozzák létre. Hozzátette: a múzeum hozzá fog járulni a diszkrimináció és az antiszemitizmus elleni küzdelemhez.

A beruházás műszaki-gazdasági mutatóit jóváhagyó határozattervezet szerint a leendő múzeumban zajló kutatási, oktatási és kulturális tevékenységek a közönség különböző kategóriáit célozzák meg: kutatókat, szakértőket, tanárokat, diákokat. A beruházás értéke több mint 2 és fél millió lej, és részben az EU helyreállítási alapjából, részben az állami költségvetésből finanszírozzák.

A kormány ma sürgősségi rendelettel hagy jóvá egy sor olyan intézkedést, amelyek lehetővé teszik a 2014-2020-as többéves pénzügyi keret programjainak időben történő lezárását, hogy az uniós források felhasználási aránya meghaladja a 90 százalékot.

A miniszterelnök emlékeztette kabinetjét, hogy a 2014-2020-as időszakra vonatkozó többéves pénzügyi keret programjai gyakorlatilag az idei év végén zárulnak le. Közölte: hasonló megfontolásból a kormány 300 millió lejt utal ki a mezőgazdasági minisztériumnak az Országos Vidékfejlesztési Program uniós alapokból finanszírozott beruházásainak önrészére.

Jóváhagyják a Román Beruházási és Fejlesztési Bank alapító okiratát.

A kormány jóváhagyja a Román Beruházási és Fejlesztési Bank alapító okiratát, pótolva ezzel a nemzetközi pénzintézetek forrásai és a romániai stratégiai beruházások között hiányzó láncszemet- jelentette ki ma Marcel Ciolacu a kormányülés elején.

A miniszterelnök szerint már ideje volt Romániában is létrehozni egy ilyen pénzintézetet, amelyhez hasonló már az összes európai országban létezik. Hozzátette, hogy a bank révén pénzhez jutnak azok a beruházások, amelyekre az ország gazdaságának valóban szüksége van.

Forrás: Agerpres



november 16, 2023