Lakásotthonokat építenek Háromszéken
Háromszéken lakásotthonokat építenek a felszámolás előtt álló elhelyezési központok helyett.
Átszervezik a jelenleg még működő kézdivásárhelyi elhelyező központot és a baróti fogyatékkal élő gyerekek központját és a Kézdivásárhelyen és Gelencén, újonnan épülő lakásotthonokban, családiasabb környezetbe helyezik el a szociális rendszerben nevelkedő vagy fogyatékkal élő gyerekeket.
Ugyanebben a folyamatban korábban bezárták az oltszemi Mikó kastélyban működő elhelyező központot, és az ott élő gyerekeket három, Kézdivásárhelyen és Bodzafordulón épített családi típusú otthonba helyezték át.
Kovászna megye tanácsa csütörtöki ülésén módosította a SERA Románia Alapítvánnyal kötött partnerség mellékleteit, amely a Kézdivásárhelyen és Gelencén épülő lakásotthonokra vonatkozik. Tamás Sándor háromszéki tanácselnök arról számolt be, hogy a két lakásotthon építésének becsült költsége meghaladja a 1,5 millió eurót, amelyből 440.000 eurót a megyei önkormányzatnak kell biztosítania. Az építőanyagok árának emelkedése miatt jelentős költségnövekedéssel kell számolni, indokolta az árkiigazítást Tamás Sándor.
Marosvásárhelyi Rádió/Kovács Zsolt