Ismertették az új nyugdíjtörvény tervezetét
A munkaügyi miniszter ismertette a képviselőház munkaügyi bizottságának tagjaival az új nyugdíjtörvény tervezetét, közölve azt is, hogy a kormány várhatóan november 9-én hagyja jóvá a jogszabályjavaslatot, amit a parlamentnek november 20-ig el kellene fogadnia.
Simona Bucura-Oprescu tájékoztatása szerint a törvény alkalmazásának költségvetési vonzata jövő szeptembertől decemberig havi 13,84 milliárd lej lesz. A jogszabály 2024. január elsején lép hatályba, amikor a nyugdíjpont értéke 2032 lejre nő. Ezt úgy számolták ki, hogy a nyugdíjpont jelenlegi értékét, 1785 lejt megemelték a 2022-es inflációs rátával, azaz 13,8 százalékkal.
A tárcavezető elmondta, hogy az új törvény tervezetének megfelelően jövő szeptemberben a nyugdíjak ismét emelkedni fognak. Közlése szerint azért csak szeptembertől, mert a nyugdíjiratok digitalizálása még nem fejeződött be, emellett időre lesz szükség a jogszabály végrehajtási módjának kidolgozására és a szükséges szoftverek beszerzésére. Időt igényel a nyugdíjak újraszámolása is – magyarázta a miniszter.
Hangsúlyozta, hogy a jogszabályjavaslat ösztönzi a hozzájárulást és a munkát, mert a 25 évet meghaladó szolgálati időért nagyobb nyugdíj jár. A munkaügyi miniszter szerint a törvény hatályba lépésével jövőre átlagban 40 százalékkal nőnek majd a nyugdíjak.
Forrás: Agerpres