Az összefogás mentette meg a nagy múltú néptánctalálkozót
A közösség összefogásával sikerülhet megmenteni a sepsiszentgyörgyi Népzene-és Néptánctalálkozót.
A nagy múltú rendezvény azt követően került veszélybe, hogy a kormány megtiltotta az önkormányzatoknak, hogy év végéig bármilyen rendezvényt finanszírozzanak. A szervezők viszont bejelentették: a 33. Népzene és Néptánctalálkozót ezen a héten pénteken és szombaton mégis megszervezik a Tamási Áron Színházban és a Sepsi Arénában.
Virág Endre a Háromszék Táncegyüttes igazgatója és Tamás Sándor megyei tanácselnök bejelentették, hogy az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány, a Lajtha László Alapítvány, helyi vállalkozók és a fellépők is jelentős mértékben átvállalták a költségeket.
Tamás Sándor rámutatott: példátlan, határon innen és túli összefogást tapasztaltak, hiszen egyesületeken át az intézményekig, cégekig, sokan pénzzel vagy díjmentes fellépéssel, ingyenes szolgáltatással támogatják a rendezvény megvalósulását.
Virág Endre ugyanakkor arra hívja fel a népzene és néptánc kedvelő háromszékiek figyelmét, hogy a költségek egy részét a jegybevételből tudják majd finanszírozni, ezért fontos, hogy minél többen részt vegyenek a rendezvényen.
A hétvégi rendezvény kiemelt vendége a Magyar Állami Népi Együttes, de megrendezik a Székelyföldi Legényesversenyt, fellép Berecz András, Pál István Szalonna és Bandája, továbbá több kiállítás, filmvetítés, könyvbemutató és fergeteges táncházak várják az érdeklődőket.
Idén Mezőségről várnak adatközlő táncosokat és zenészeket. A rendezvényről részleteket a www.hte.ro oldalon olvashatnak, míg jegyeket a Központi Jegyirodában és a helyszínen vásárolhatnak az érdeklődők.
Marosvásárhelyi Rádió/Kovács Zsolt