Segesváron folytatódnak a várfal felújítási munkálatai
Kétmillió eurós támogatást kapott az Országos Helyreállítási Alapból Segesvár önkormányzata, hogy a várfalak egyes szakaszait tatarozzák, illetve újjáépítsék.
A város polgármesterének tájékoztatása szerint a várfalak megerősítésén, illetve újjáépítésén már dolgoznak, vannak viszont szakaszok, ahol teljesen leomlott, és ott az alapjaitól kell újjáépítsék. Dolgoznak ugyanakkor az Óratorony szerkezetének megerősítésén és a tetőzetének helyreállításán.
A városvezető tájékoztatása szerint ez sokkal komolyabb helyreállítási munkálatokat igényel, mint azt eredetileg sejtették, de már kicserélték az összes elkorhadt gerendát, amely miatt omlásveszély fenyegette a torony tetőzetét.
Gáll Ernő városi tanácsos, helyi RMDSZ elnök elmondta, hogy az óratorony elég rossz állapotban van, az óralapot valószínüleg ki kell cserélni, de ha minden a terv szerint halad, jövőre befejezik az összes felújítást.
Forrás: G4media/Marosvásárhelyi Rádió