Felavatták az újjáépített református templomot Csekelakán
Átadták a magyar állami támogatással teljesen újjáépített Csekelaka református templomát.
Nagy János a magyarországi Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár vasárnap a Maros megyei Csekelakán elmondta a mai Európában „gyanús szerzetnek” minősülnek az olyan templomépítő és templomfelújító kormányok, mint amilyen a magyarországi, különösen, ha ez a tevékenység saját államhatáraikon túlra is kiterjed.
A templomukat az alapoktól kezdve újjáépítő csekelakiak bátorságát a reformátorokéhoz hasonlította, akik nem javítgatni próbálták, ami az egyházból megmaradt, hanem inkább visszatérnek annak alapelveihez. Ahogyan Csekelakán is az épületet és a tornyot – a mai kor igényeit követve, az eredeti tervek alapján – újjáépítették, de a harang, és az orgona, a szószékkorona és úrvacsorai asztal megmaradt.
Az új templomot felszentelő Kató Béla erdélyi református püspök igehirdetésében azt mondta: igazán messzire csak az az ember jut, aki közel marad a múltjához. Ambrus András csekelaki lelkész elmondta: az 1821-ben felszentelt református templom tornya az ezredfordulóig annyira megsüllyedt, hogy már a templomhajót is veszélyeztette.
2015-ben ezért a több mint félezer éves harangoknak külön haranglábat építettek, és amikor a reformáció 500. évfordulója alkalmából a csekelaki gyülekezet is magyar kormánytámogatást kapott temploma felújítására, a megrongálódott épület foltozgatása helyett a gyülekezet időtálló megoldást választott: új templom építése mellett döntött.
A helyi lakosok közadakozásán kívül az egész egyházkerület támogatta a csekelaki templomépítést, a régi templom lebontásának és az új hajlék felépítésének költségeinek legnagyobb részét azonban a több mint százmillió forintot kitevő magyar kormánytámogatásokból fedezték.
A bukaresti művelődési minisztérium az épület nyílászáróinak beépítését fedezte. Az Árpád-kori településen 250 református él. Az új templomban szinte az egész gyülekezet elfér, az avatóünnepségen azonban szűkösnek bizonyult, a testvérgyülekezetek és meghívott támogatók a templomkertet is megtöltötték.
Forrás: MTI