Istentisztelettel emlékeztek az 56-os forradalmárokra
Az erdélyi pluralizmus jegyében a Kereszténydemokrata Platform, az Erdélyi Magyar Baloldal, valamint a Kisgazda és Kisvállalkozói Platform nevében is szerveztek megemlékezést 56 hőseire Marosvásárhelyen.
Az esemény részeként 18 órától a Vártemplomban sor került egy i, ahol átadták a Tóth Ilona emlékdíjat, 19 órától pedig a Vártemplom melletti 56-os kopjafánál fáklyás megemlékezést és ünnepi beszédeket tartottak.
A hősök, a szabadság és az összefogás üzenete az, amit a fiataljainknak is meg kell tanítani, át kell adni, nyomatékosította Dr. Vass Levente, a Studium Prospero Alapítvány elnöke.
A megemlékezésének részt vett Kelemen Kálmán, egykori 56-os elítélt, aki rádiónknak is beszélt a forradalomról és annak a megtorlásáról, amelynek ő is ártatlanul volt az áldozata.
Marosvásárhelyi Rádió/Nagy-Bodó Szilárd