MÚRE szakmai díjat kaptak kollégáink
Egy intézményt arról ítélnek meg, hogy milyen az archívuma. Ha jó az archívuma, akkor azt mondják a hozzáértők, hogy rangja van egy intézménynek – nyilatkozta Sármási-Bocskai János kollégánk, akit október 7-én, Szovátán a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete Majtényi Ágnes-díjban részesített, Szász Edittel és Bódizs Edittel együtt a Marosvásárhelyi Rádió Aranyszalagtár című műsoráért, elhivatott értékőrző munkájuk elismeréseként.
A szalagtárban 1958-tól, rádiónk megalakulásától 2001-ig megtalálhatóak az archív felvételek, 2001-ben tért át a rádió a hagyományos szalagokról a digitalizált felvételekre. Az Aranyszalagtár ezeket a régi, féltve őrzött hanganyagokat játsza be szombatonként 15 és 16 óra között, és ezt a műsort egészíti ki a hétvégén indult Visszapillantó című összeállítás, amelyben nem írók, művészek, politikusok, régi közéleti személyiségek, hanem egyszerű emberek szólalnak meg.
Ezek a felvételek hiteles életképek a múltból, kordokumentumok, archív hangképek, régi idők tanuvallomásai. Sármási-Bocskai János műsorát vasárnaponként 18 és 19 óra között hallgathatják meg. A műsort szombaton hajnalban 5 és 6 óra között megismételjük.
Sármási-Bocskai Jánost Lőrinczi Sándor kérdezte.
A MÚRE ugyanebben az elismerésben részesítette a Kolozsvári Rádió Aranyhangok című műsor készítőit, Maksay Magdolna szerkesztőt és Bács Mária szalagtárost, akikkel kollégáink szorosan együttműködnek.