Jó célért szaladtak vasárnap Marosvásárhelyen
Több mint 80 személy vett részt a vasárnapi Szaladj egy jó célért! névre keresztelt adománygyűjtő eseményen, amelynek kertében az Erdőszentgyörgyre bejáró, hátrányos helyzetű diákoknak gyűjtöttek lábbelikre.
Az összegyűlt összegből megvásárolt cipőket még ennek a hétnek a folyamán el szeretnék juttatni a szervezők a rászorulóknak, mondta Bogyó Boróka, az esemény főszervezője, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem marosvásárhelyi kirendeltségének diákszövetségi elnöke, aki azt is megígérte, hogy májusban ismét fognak szervezni egy hasonló eseményt, ahol más célért fognak gyűjteni, illetve színesebb programkínálattal várják majd az érdeklődőket.
Bogyó Borókával Nagy-Bodó Szilárd beszélgetett.