Szervátiusz Jenő-díjasok tárlata a Mikó Várban
Megalakulásának 20. évfordulóját ünnepli idén a Szervátiusz Alapítvány. Ebből az alkalomból nyílt kiállítás a héten Csíkszeredában, a Csíki Székely Múzeumban, a Szervátiusz Jenő-díjjal kitüntetett alkotók munkáiból.
Az Alapítványt Szervátiusz Tibor Kossuth-díjas szobrászművész hozta létre feleségével, Klárával, a szobrász édesapa, Szervátiusz Jenő születésének 100. évfordulóján, 2003-ban. Ekkor hozták létre a Szervátiusz Jenő-díjat is, amit a Kárpát-medencében élő magyar művészeknek ítélnek oda.
A díjat a kuratórium évente adja át olyan képzőművészeknek, akik a nemzeti kultúra gyökereit felmutató, magas színvonalú művészetet hoznak létre. Szervátiusz Klára 2018-ban megalapította a Szervátiusz Tibor Ösztöndíjat, amelyben erdélyi művészeti oktatásban résztvevő diák részesül egy évig.
A következőkben Szervátiusz Klárával, az Alapítvány elnökével, a csíkszeredai tárlat kurátorával beszélget Szuszámi Zsuzsa. A tárlat november végéig látogatható a Csíki Székely Múzeumban.