Felavatták a marosvásárhelyi Református Kollégium bölcsődéjét
Ünnepélyes keretek között felavatták tegnap a marosvásárhelyi Református Kollégium bölcsődéjét.
Az ünnepségen számos egyházi és világi elöljáró volt jelen. A beszédek sorát Czirmay Csaba Levente, a Marosi Református Egyházmegye esperese kezdte, mondván: Istennek felsorolhatatlanul sok csodás terve közül „a mai napon egy újabb megvalósult tervére fordul a tekintet”. A marosvásárhelyi magyar közösség ismét gyarapodott, és ezt a gyarapodást, mint az elmúlt fél évezredben oly sokszor, a református egyháznak lehet köszönni – hangsúlyozta beszédében Soós Zoltán polgármester.
Továbbá a polgármester kifejtette, „az új bölcsőde a gondozás és a nevelés szellemében jött létre. A református egyház elkötelezettsége a minőségi oktatás biztosítása iránt dicséretes, ráadásul egy égető problémát enyhít, hiszen köztudott, hogy Románia nagyvárosaiban, így Marosvásárhelyen is igen alacsony a bölcsődei helyek száma”.
Az elöljáró tudatta, a 350 bölcsődei hellyel rendelkező városban több mint 750 igénylést adtak le a szülők. A beruházást finanszírozó magyar kormány képviselője elmondta, Marosvásárhelyen jövőt építenek, „az egyetlen járható út jövőjét, a megmaradás, a szülőföldön való nevelés, oktatás, fejlődés, boldogulás első lépéseinek útját építik. Kifejtette, egy ilyen intézmény a családok számára a mindennapok könnyebbségét és a gyermekek biztonságát jelenti.
Forrás: Maszol