Rengetegen használják a TikTokot hírfrrásként
Európa szinte Romániában a legmagasabb azon TikTok felhasználók arány, akik a közösségi médiás oldalt hírek keresésére, tájékozódásra használják, ez derül ki egy Reuters/Oxford felmérésből.
Ugyanakkor a 18-24 éves korosztály, vagyis a fiatal felnőttek nagyobb figyelmet fordítanak az influenszerekre, sztárokra, híres személyekre. Ennek és általában a különböző közösségi médiás felületek előretörésének a hagyományos média látta a kárát, ami elveszítette a felhasználókat annak következtében, hogy a közbeszédben negatív kicsengésben jelent meg.
Ez annak is betudható, hogy míg a közösségi média egy buborékba zárja a felhasználót, ahol a saját véleményét hallja vissza, addig a hagyományos média megközelítései nem mindig azonosulnak a fogyasztó meglátásaival, ezért is alakulhatott ki a sajtó háttérbe szorulása, magyarázta dr. Benedek István, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Politika-, Közigazgaztás- és Kommunikációtudományi kar oktatója, akivel Nagy-Bodó Szilárd beszélgetett.