Az új kormány az RMDSZ nélkül jön létre
Beterjesztette a parlament elé Marcel Ciolacu szociáldemokrata miniszterelnök-jelölt az általa javasolt új kormány névsorát, amelyben csak a PSD és a Nemzeti Liberális Párt által javasolt miniszterjelöltek szerepelnek.
A 2021-ben alakult nagykoalícióban eddig részt vevő RMDSZ-t, kihagyták az új kormányból. A Ciolacu által javasolt (20 tagú) kormányban a lemondott (22 tagú) Ciuca-kabinet mindössze öt tisztségviselője marad a helyén. További három tagja a régi kormánynak új poszton kapna miniszteri megbízatást. A korábban az RMDSZ tisztségviselői által vezetett fejlesztési, illetve környezetvédelmi tárca is a PNL-hez kerül. A parlamenti szakbizottságok várhatóan ma hallgatják meg a miniszterjelölteket, az új kormány beiktatásáról pedig holnap szavaz a kétkamarás parlament együttes ülése.
Az új kormány az RMDSZ nélkül jön létre.
Kelemen Hunor elmondta az RMDSZ az eredeti megállapodás betartásában bízott, de ez csak a kormányfő cseréje ügyében sikerült. Mint, mondta a kormányzás feltételei nem adottak.
A leendő kormány célja, hogy több és jobban fizetett munkahelyet teremtsen, hogy a mandátum végére minden munkavállaló ‘legalább havi 500 eurót keressen, és a nettó átlagbér elérje az 1000 eurót’ – jelentette ki Marcel Ciolacu kormányalakítással megbízott miniszterelnök-jelölt.
Elmondta többek között, hogy fokozatosan csökkenteni fogják a munka megadóztatását, különösen az alacsony és közepes jövedelműek esetében, mivel jelenleg az Európai Unióban Romániában van az egyik legmagasabb adószint az alacsony fizetésekre. Emellett a romániai alkalmazottak egyharmadának 3000 lejes bruttó fizetése van, ami nettó 1900 lejt jelent havonta.
A kormány meg fogja emelni a minimálbért. Az alacsony és közepes jövedelmű személyeket továbbra is támogatni fogja a kormány, hatályban maradnak az élelmiszer-utalványok, az energiaszámlák kifizetésére nyújtott támogatás.
Megismételte, hogy a jövendőbeli kormány közpolitikáinak középpontjában az oktatás és az egészségügyi szolgáltatások állnak majd. Rámutatott, hogy az iskolai lemorzsolódás csökkentése és az oktatási esélyegyenlőség biztosítása érdekében egy sor, a költségvetésből és az európai alapokból finanszírozott megoldást javasol. Ezek között van a rászoruló gyermekek számára a napi egy meleg étkezés, iskolai szállítás biztosítása, ruházatra, tanszerekre nyújtandó utalványok.
Az egészségügyet hozzáférhetőbbé kell tenni minden állampolgár számára, mert Romániában még mindig nagy problémát jelent a minőségi egészségügyi ellátáshoz való egyenlőtlen hozzáférés. Ezért szeretnék korszerűsíteni és felszerelni a kisvárosok és a falvak háziorvosi rendelőit, illetve több tucat járóbeteg-rendelőt is, főként a hátrányos helyzetű vidékeken – mondta még a miniszterelnök-jelölt.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) miniszterjelöltjeinek listája:
* kormányfő – Marcel Ciolacu;
* kormányfőhelyettes – Marian Neacşu;
* szállítás- és infrastruktúraügyi miniszter – Sorin Grindeanu;
* európai beruházások és projektek minisztere – Adrian Câciu;
* mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter – Florin Barbu;
* a gazdaság, az üzleti szféra és a turizmus minisztere – Radu Oprea;
* védelmi miniszter – Angel Tîlvâr;
* családügyi, ifjúsági és esélyegyenlőségi miniszter – Gabriela Firea;
* kutatásért, innovációért és digitalizációért felelős miniszter – Ivan Bogdan-Gruia;
* munkaügyi miniszter – Marius Budăi;
* egészségügyi miniszter – Alexandru Rafila
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) miniszterjelöltjeinek listája:
* kormányfőhelyettes és belügyminiszter – Cătălin Predoiu;
* külügyminiszter – Luminiţa Odobescu;
* oktatási miniszter – Ligia Deca;
* igazságügyi miniszter – Alina Gorghiu;
* fejlesztési miniszter – Adrian Veştea;
* környezetvédelmi miniszter – Mircea Fechet;
* pénzügyminiszter – Marcel Boloş;
* kulturális miniszter – Raluca Turcan;
* energiaügyi miniszter – Sebastian Burduja.
A parlament összevont házbizottságának döntése szerint a szenátus és a képviselőház együttes plénuma holnap 12 órától szavaz a Ciolacu-kabinet beiktatásáról.
Az összevont házbizottság ugyanakkor úgy döntött, hogy a miniszterjelöltek meghallgatása a parlamenti szakbizottságokban híradónkkal egy időben kezdődik. Miután Nicolae Ciucă kedden lemondott kormányfői tisztségéből, Klaus Iohannis államelnök Marcel Ciolacu PSD-elnököt bízta meg a kormányalakítással.
A kormányalakítással megbízott miniszterelnök-jelölt kijelentette, abban az esetben, ha a Nemzeti Liberális Párt a mandátum lejárta előtt kilép a kormányból, ő le fog mondani kormányfői tisztségéből.
Marcel Ciolacu ugyanakkor elutasította azt a felvetést, hogy az RMDSZ ‘kitaszítása’ a kormányból előre megfontolt szándékkal történt. ‘Ez kizárt, és ezt Kelemen Hunor úr is tudja’ – szögezte le a PSD elnöke. Hozzátette, hogy mind ő, mind Nicolae Ciucă liberális elnök ‘minden erőfeszítést megtett’ az RMDSZ kormánykoalícióban való maradása érdekében.
Forrás: MTI/Digi24/Agerpres