A szakszervezetek nem hisznek a kormánynak
A szakszervezetek nem hisznek a kormány ígéreteiben és nem bíznak a tegnap elfogadott memorandumban sem – nyilatkozta ma délelőtt a Digi24-nek a Spiru Haret Tanügyi Szakszervezeti Szövetség elnöke.
Marius Nistor közölte: a sztrájkoló pedagógusok azt kérik, hogy a kormány foglalja jogszabályba a béremelési követeléseik teljesítését, és ezt azonnal léptesse hatályba. Arra a kérdésre, hogy milyen típusú jogszabállyal lennének elégedettek a szakszervezetek, Marius Nistor azt válaszolta, hogy egy sürgősségi rendelet elfogadása az elvárásuk.
A Spiru Haret elnöke szerint a pedagógusok 70 százaléka továbbra is sztrájkol, de azt elismerte, hogy ez arány az elmúlt napokban csökkent, mert ‘a bankok semmilyen körülmények között nem halasztják el a hiteltörlesztéseket’. Hozzátette, hogy azok a tanárok is egyetértenek a szakszervezetek követeléseivel, akik visszatértek az osztálytermekbe. Elmondta az is: semmi esélyt nem lát arra, hogy pénteken a sztrájk véget érjen.
Másfél órán át tüntettek ma a bukaresti kormánypalota előtti téren a tanügyi szakszervezetek tagjai, majd 13 óra 30 perckor elindultak az elnöki palota felé.
A pedagógusok nagyszabású tiltakozó akciót tartanak a fővárosban, 11-től a kormánypalota előtti téren gyülekeztek, ahonnan aztán elindultak az elnöki hivatal elé. Közben Nicolae Ciucă miniszterelnök ismét tárgyalásra hívta péntek délutánra a tanügyi szakszervezetek vezetőit.
A Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség elnöke, Marius Nistor azt nyilatkozta, hogy a kormány által elfogadott memorandum nem sok jogi garanciát nyújt a tanügyi alkalmazottak követeléseinek rendezésére. Az érdekvédelmi szervezeteknek a hét elején kiadott közleménye értelmében június 6-án 134.007 szakszervezeti tag sztrájkolt, azaz a munkabeszüntetés kirobbantását aláírásukkal támogató tanügyi alkalmazottak 86,93 százaléka. A tanügyi általános sztrájk május 22-én kezdődött.
Forrás: Digi24/Agerpres