A munkaügyi miniszter lemondását kéri az ALFA Kartell
A munkaügyi miniszter lemondását kéri az ALFA Kartell Országos Szakszervezeti Szövetség. Az érdekvédelmi tömb szolidaritást vállal a sztrájkoló tanügyi alkalmazottakkal.
Az érdekvédelmi tömörülés továbbá valós és felelősségteljes társadalmi párbeszédet sürget, és kéri, hogy vezessenek be kiegyensúlyozottabb béradót, hogy ismét a munkáltató fizesse a társadalmi hozzájárulás egy részét. Az ALFA Kartell úgy véli, hogy a munkaügyi miniszter sajátosan és önkényesen értelmezi a társadalmi párbeszédet, olyan kritériumok szerint hív egyeztetésre társadalmi partnereket, melyek egyetlen, a társadalmi párbeszédre vonatkozó jogszabályokban sem léteznek.
A szakszervezeti tömb szerint az Országos Helyreállítási Tervbe foglalt rendkívül fontos törvénytervezeteket, a speciális nyugdíjakra, a bérezésre és a köznyugdíjak reformjára vonatkozókat a társadalmi partnerekkel való egyeztetés nélkül dolgozták ki. Az ALFA Kartell szerint a konfliktus feloldásának első lépése a munkaügyi miniszter tisztségből való menesztése, és valós, felelősségteljes társadalmi párbeszéd elkezdése. Mindezzel összefüggésben az ALFA Kartell közölte, szolidaritást vállal a tanügyi dolgozókkal, akik a sztrájk folytatása mellett döntöttek, az egészségügyi alkalmazottakkal, és minden olyan társadalmi-szakmai kategóriával, akik jogaikat követelik.
Forrás: Rador