Folytatódik a tanügyi sztrájk
Folytatódik a tanügyi sztrájk, mivel a szakszervezetek nem tartják kielégítőnek a 2023/53-as sürgősségi kormányrendeletet.
A Szabad Tanügyi Szakszervezetek Szövetsége és a Spiru Haret tanügyi szakszervezeti szövetség közös közleményében azt írják, az általuk képviselt tanügyi alkalmazottak nevében továbbra is kérik: a kormány és a hatalmon levő politikai pártok foglalják jogszabályba, hogy a kezdő tanárok fizetése nem lehet kisebb a bruttó országos átlagbérnél, és hogy az összes oktató fizetése fokozatosan nő a funkció, a képzettség, a szolgálati idő és a szakmai fokozat függvényében. A szakszervezetek sérelmezik, hogy ezeket a feltételeket nem foglalták bele az új közoktatási törvénybe, és a 2023/53-as sürgősségi kormányrendeletnek is csak az indoklásában szerepel.
A dokumentum szerint a tanügyi alkalmazottak elégedetlenek azzal is, hogy a javasolt bértáblát három év alatt léptetnék érvénybe. A szakszervezetek kérik ennek a periódusnak a lerövidítését. Hozzáteszik, hogy a 2023/53-as sürgősségi kormányrendeletben előirányzott összegeket a szakszervezeti tagok túl alacsonynak tartják. Ugyanakkor a kormány ‘nem győzte meg’ őket arról, hogy a sztrájk után valóban be fog fektetni az oktatásba, és nem hiszik el, hogy a konszolidált költségvetési kiadások 15 százalékát valóban oktatásra fordítják, mivel azt sem tartották be tíz éven keresztül, hogy a GDP 6 százalékát fordítják erre az ágazatra. ‘Változtassanak a hangnemükön, és vállalják fel, hogy mától nemzeti prioritássá válik az oktatás! És nem csak számunkra, a rendszer alkalmazottai számára, hanem a több mint 3.000.000 tanuló számára is, akiknek a háta mögé próbálnak elbújni, és akiket megpróbálnak nyilatkozataikkal ellenünk fordítani!’ – üzenik a szakszervezetek a politikusoknak.
Forrás: Agerpres