Megalakult a Székelyföldi Nagyprodukció Társulat
Társulattá alakult a Székelyföldi Nagyprodukció és az István, a király rockopera után bemutatja a Rabok legyünk, vagy szabadok című előadást.
A Sepsiszentgyörgyön színre vitt, István, a király rockopera sikerén felbuzdulva, önálló társulatba szerveződött az előadás több száz fős résztvevője. Megalakult a Székelyföldi Nagyprodukció Társulat, amely a rockopera szólistáit, rockzenekarát, szimfonikusait, kórustagjait, táncosait, valamint alkotói- és szervezőcsapatát foglalja magába.
A társulatba való szerveződés célja, hogy összetartsák az erdélyi és székelyföldi előadóművészeket, újabb produkciók színre vitelével új élményeket adjanak a közönségnek. A Székelyföldi Nagyprodukció Társulat március 16-án egy új produkcióval jelentkezik: a Rabok legyünk vagy szabadok című, nagyszabású zenés és verses összeállítással a nemzeti ünnep alkalmával tisztelegnek a magyar hősök előtt, mely méltó zárása lesz az idei, sepsiszentgyörgyi március 15-i rendezvénysorozatnak.
Dancs Zsolt producer szerint megtartják az alapkoncepciót, hogy kizárólag erdélyi, székelyföldi előadóművészekkel állítanak színpadra zenei és színházi előadásokat. A Rabok legyünk vagy szabadok című előadást a sepsiszentgyörgyi színház nagytermében mutatják be március 16-án két alkalommal. A koncertre pénteken 10 órától lehet jegyet vásárolni a Kulturális Szervezőirodában, valamint az eventim.ro oldalon.
Marosvásárhelyi Rádió/Kovács Zsolt