Bíróság elég állították Adrian Chesnoiut
Bíróság elé állította hivatali visszaélés vádjával a korrupcióellenes ügyészség (DNA) Adrian Chesnoiu volt mezőgazdasági minisztert.
Az ügyészség szerdai közleménye szerint a szociáldemokrata politikus mellett vádat emeltek a mezőgazdasági tárca több magas rangú hivatalnoka ellen is.
A vádirat szerint Adrian Chesnoiu február 9. és április 11. között miniszterként rávette az egyik beosztottját, aki akkoriban több vizsgabizottság tagja volt, hogy bocsássa a bizalmi embere, Andrei-Cristian Răducan rendelkezésére négy minisztériumi állásra meghirdetett írásbeli versenyvizsga tételeinek egy részét. Ezek a tételek utóbb eljtutottak a tárcavezető által “jóváhagyott” négy jelölthöz. Utóbbiak egyike a sikeres írásbeli vizsga után megbukott a szóbelin.
Az ügyészek szerint Adrian Chesnoiu utasítására az egyik jelöltet a vizsgabizottság tagjainak át kellett engedniük, annak ellenére, hogy az írásbeli vizsgán nem érte el a szabályok által előírt minimális pontszámot. Az illető így megkapta a megpályázott minisztériumi állást, amelynek betöltésének ideje alatt összesen 50.995 lej fizetés kapott. Ezt az összeget le is foglalta a volt miniszter vagyonából a DNA.
Adrian Chesnoiu büntetőperét a legfelsőbb bíróságon tárgyalják.
Forrás: Agerpres