Litvániában tesz hivatalos látogatást Klaus Iohannis
Megkezdte hivatalos litvániai látogatását Klaus Iohannis.
Az államfőt katonai tiszteletadással fogadta a vilniusi elnöki palotában litván hivatali kollégája. Gitanas Nauseda ezt követően a Litvániáért Érdemrend Nagykeresztjével tüntette ki Klaus Iohannist, a román elnök pedig a Románia Csillaga Érdemrendet adományozta a litván államfőnek. A két elnök négyszemközti megbeszélést folytat, majd közös sajtótájékoztatót tartanak.
Litvániai látogatása során Klaus Iohannis egyeztetést folytat majd a parlament elnökével, Viktorija Cmilyte-Nielsennel is. A balti államba tett látogatásának második napján, holnap Klaus Iohannis részt vesz és beszédet mond a Vytautas Magnus Egyetem által Kaunasban szervezett Az európai eszme című szimpóziumon. Ezt követően litván, lett és lengyel hivatali kollégájával együtt részt vesz a NATO keleti szárnyának megerősítéséről, Ukrajna és a Moldovai Köztársaság támogatásáról, valamint az európai emlékezet előmozdításáról szóló csúcstalálkozón is, amelynek középpontjában a dezinformáció és a történelem átírására irányuló kísérletek elleni küzdelem áll.
Forrás: Agerpres