Elrajtolt a háztartási gépek roncsprogramja
Elrajtolt a háztartási gépek roncsprogramjának idei második kiadása, amelyre 50 millió lejt különítettek el – tájékoztatott a Környezetvédelmi Alap Igazgatósága.
Az érdeklődőknek keddtől számítva öt nap áll a rendelkezésükre, hogy létrehozzanak egy felhasználói fiókot, amelynek megléte előfeltétele a program bármely szakaszában való részvételnek. Azok, akik már létrehoztak egy fiókot a program korábbi kiadásaiban, továbbra is használhatják azt.
A felhasználói fiókok létrehozását követően a program első szakaszában (december 5-9. között vagy a keret kimerüléséig) mosógépekre, mosogatóképekre, hűtőszekrényekre és fagyasztókra lehet értékjegyeket lefoglalni, a második szakaszban (december 12-16. között vagy a keret kimerüléséig) laptopokra és táblagépekre, a harmadik szakaszban (december 19-23. vagy a keret kimerüléséig) légkondicionáló berendezésekre, ruhaszárító gépekre és porszívókra lehet vouchereket igényelni.
Az értékjegy névre szóló és nem ruházható át más személyre, csak az használhatja fel, akinek a nevére kiállították. A lefoglalt értékjegyeket az érvényesítéstől számított hét napon belül be kell váltani. Azok a regisztráltak, akik a program első kiadásában lefoglalt értékjegyet nem használták fel, ebben az évben már nem igényelhetnek támogatást ugyanarra a típusú háztartási gépre. A háztartási gépek roncsprogramjában részt vevő kereskedők jegyzéke hamarosan elérhető lesz a www.afm.ro honlapon.
Forrás: Agerpres