Már igényelhető a Szülőföldön magyarul támogatás
Már lehet jelentkezni a budapesti Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága által meghirdetett Szülőföldön magyarul program új felhívására, amelynek célja a magyar nyelvű oktatás támogatása és a magyar iskolaválasztás ösztönzése az anyaországgal szomszédos országokban – áll a szerkesztőségünkbe is eljuttatott közleményben.
A program keretében – az előző évekhez hasonlóan – nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásra, illetve hallgatói támogatásra pályázhatnak azok a külhoni gyerekek és fiatalok, akik tanulmányaikat szülőföldjükön magyar nyelven végzik. A támogatásra a felhívásban szereplő kritériumoknak megfelelő, a szomszédos országokban élő, tanulmányaikat magyar nyelven végző óvodások és bölcsődések, valamint általános és középiskolások jogosultak.
A juttatás tanévenként egy alkalommal igényelhető, fejenkénti keretösszege 22 400 Ft, azaz 280 lej. Ez az összeg jár 2021-től a felsőoktatásban tanulók számára is hallgatói támogatásként. A program teljes keretösszege 4,5 milliárd forint. A programnak köszönhetően a tavalyi tanévben több mint 220 ezer külhoni magyar gyerek és fiatal részesült támogatásban a bölcsődétől az egyetemig – áll a közleményben. A program aktuális felhívására október 20-áig lehet támogatási kérelmeket benyújtani. Az egyes régiókra vonatkozó felhívások elérhetők a www.bgazrt.hu oldalon.
Ady-Kovács-Ferenczi Noémi programfelelőssel Bódizs Edit beszélgetett.