Elfogadta a kormány az idei költségvetés első kiigazítását
Elfogadta a kormány az idei költségvetés első kiigazítását, amely szerint 3,5 százalékos gazdasági növekedéssel számol 2022-re.
A bevételi előirányzatot 30 milliárd 400 millió lejjel, a kiadásit 33 milliárd lejjel emelték. Az államháztartás hiánya abszolút értékben 2 milliárd 650 millió lejjel, 80 milliárd 150 millió lejre nő, de százalékban kifejezve továbbra is változatlanul a GDP 5,8 százalékát teszi majd ki a deficit.
A Költségvetési Tanács eközben közölte, hogy számításaik szerint a kormány által elfogadott költségvetés-kiigazítás következtében az államháztartási hiány az év végén elérheti a GDP 7 százalékát.
Úgy vélték, hogy az államháztartás bevételeit 9 milliárd lejjel túlbecsülték, így kevesebb bevétel folyhat be, míg kiadási oldalon az államnak 6 milliárd lejjel több költsége lehet, miután alulértékelték a kiadási tételeket. Adrian Câciu pénzügyminiszter optimista. Azt mondta, az első fél év államháztartási adatai szerint a kormány ellenőrzés alatt tudja tartani a hiányt.
Mintegy egymilliárd lejjel növelte a kormány a gazdaságra jelentős hatást gyakorló beruházások ösztönzését célzó állami támogatási program teljes költségvetését.
Az intézkedést az indokolja, hogy a befektetők nagy érdeklődést mutatnak a támogatási program iránt: a nyári pályázási időszakban 193 beruházási projektet nyújtottak be, amelyek közül néhány nagy értékű volt. Közleményében a kormány emlékeztetett arra, hogy az állami támogatásokra a 4,5 millió lejesnél nagyobb befektetésekre lehet pályázni. Az eddig támogatott beruházások a megvalósításuk után 21.680 munkahely létrehozásához járulnak hozzá és több mint 6 milliárd lejes költségvetési bevételt generálnak.
Forrás: Agerpres/MTI