Megáldották a felújított Szent Mihály-plébániatemplomot
Kolozsváron ünnepi szertartás keretében áldották meg szombat délelőtt a felújított Szent Mihály-plébániatemplomot. Ez volt egyben a Kolozsvári Magyar Napok programsorozatának nyitó momentuma is.
A Fő teret uraló, 14. századi gótikus templomot négy éves teljes körű restaurálás után most nyitották meg ismét hivatalosana hívek előtt. Erdély legmagasabb tornyú és második legnagyobb alapterületű gótikus templomát nagyrészt európai uniós támogatásból restaurálták, de a felújításhoz hozzájárult Magyarország és Románia kormánya valamint Kolozsvár önkormányzata is.
A kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot 2018 márciusában zárták be a felújítási munkálatok miatt, és tavaly karácsonykor nyitották meg ismét az egyházi szertartások számára. A külső-belső felújítás közel hétmillió euróba került, amiből négymillió eurót az Európai Unió, közel kétmilliót pedig a magyar állam biztosított. A gótikus templom építése a 14. század második felében kezdődött, és a 15. század első felében fejeződött be. A templom jelenlegi, neogótikus tornya a tizenkilencedik század közepén épült.
Forrás: Kolozsvári Rádió