Az lenne a csodálatos, ha minden évben tudnék készíteni egy filmet, mint rendező és egyet, mint operatőr
Nagyon érdekel, hogy más országokban hogyan élnek együtt, vagy egymás mellett a különböző nemzetiségű emberek. Vannak-e saját módszereik arra, hogy megismerjék egymást, közeledjenek egymáshoz? Vagy ugyanazok a szakadékok húzódnak mindenhol az emberek között? Találnak-e átjárást egymás világába és ha igen, akkor ezt minek segítségével érik el?
A volt jugoszláviai országokban élők szemlélete, világnézete különösen érdekel. Mert ők megéltek egy háborút, amiből talán tanultak ezekről a dolgokról. Az együttélésről, az elfogadásról. Most következő beszélgetőtársamat személyesen nem ismerem. Édesanyjával voltam évekig kolléganő, a Duna Televíziónak tudósítójaként. K. Kovács Ákos filmes operatőr, rendező. De, mint kiderült a beszélgetésből is, nem szereti a skatulyákat, nem szeret sem kimondottan rendezőként, sem operatőrként gondolni magára. Ugyanakkor szívesen ír is. Többek között erről is beszélgettünk, de szó volt a háborúról, az szerb-magyar viszonyokról és arról is, hogy sikerül-e gyökeret eresztenie egy szabadkai fiatalnak ma Budapesten. Hallgassátok, hallgassák szeretettel beszélgetésünket.
