Megváltoztatták a csíkszeredai krízisközpont rendeltetését
A csíkszeredai krízisközpont rendeltetését megváltoztatta a város önkormányzata, mert két pert is indítottak a központ környezetében élő lakosok, illetve az ott tevékenykedő vállalkozók.
Sokan méltánytalannak találják a lépést, mert arra számítottak, hogy a tavaly januári tűzeset áldozatai oda fognak költözni az Erőss Zsolt Arénából. A kialakult helyzet azonban nem eredményezi azt, hogy a városvezetés elengedi a roma családok kezét, mind a Solymó utcába, mind pedig a Tavasz utcába konténereket fognak elhelyezni, ahova az érintett családok beköltözhetnek. Itt lehetőségük lesz tisztálkodásra és önfejlesztésre is, továbbá a már elindított projekteket sem hagyják félbe, ahogyan egy krízisközpont kialakításáról sem mondanak le, mondta Sógor Enikő, Csíkszereda alpolgármestere, akivel nagy-Bodó Szilárd beszélgetett.