Lassulás jelei látszanak a romániai ingatlanpiacon
Lassulás jelei látszanak a romániai ingatlanpiacon – írja a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományok Kara által létrehozott Romanian Economic Monitor.
Állításuk szerint több mint egy év szinte folyamatos növekedést követően először mutat stagnálást vagy legalábbis egy időszakos korrekciót az ingatlanpiac. Az árak stagnálnak/csökkennek, a tranzakciók száma pedig jelentősen esik. Júniusban 17,8 %-al kevesebb apartmant adtak el Bukarestben az előző hónaphoz képest, Konstanca megyében 0,1%-os, Temes megyében 16,8%-os, Brassóban 22,71%-os, Kolozs megyében pedig 30,8 %-os volt a visszaesés.
A vizsgált megyék közül csak kettőben csökkent az apartmanok ára: Konstanca megyében 0,2-, Kolozs megyében 1,4 százalékkal került kevesebbe egy négyzetméter, mint májusban. A fővárosban azonban 0,8 %-al, Brassó megyében 1,8%-al, Temes megyében pedig 0,3 %-al növekedett az apartmanok négyzetméterenkénti ára.
Forrás: Romanian Economic Monitor