Öt Hargita megyei településen mehetnek korábban nyugdíjba
Csép Éva Andrea, az RMDSZ munkaügyekért felelős szakpolitikusa kifejtette, a bányatevékenység miatt szennyezett települések listájára felkerült Balánbánya, Gyergyóholló, Orotva, Csíkszentdomokos és Gyergyótölgyes.
A politikus tájékoztatása szerint ezeken a településeken élők két évvel korábban mehetnek nyugdíjba akkor, ha legalább harminc éven át valamelyik érintett településen, vagy annak 8 kilométeres körzetében éltek. A szakpolitikus rámutatott, hogy a törvénymódosítás által előrehozott nyugdíjazásban részesülhetnek az érintettek anélkül, hogy a nyugdíjpénztár szankciót számolna fel a nyugdíj összegének kiszámolásakor. A törvénytervezet az államelnöki kihirdetést követően, a Hivatalos Közlönyben történő megjelenés után lesz hatályos.
Forrás: közlemény/Marosvásárhelyi Rádió