Tenned kell azért, hogy az elméd meggyógyítsd
Mondják, saját kedvtelésemre készítem ezt az adást. Bevallom, van benne igazság. Nagyon szeretek beszélgetni emberekkel és nagyon értékelem, nagyon hálás vagyok, ha valaki nem fél kinyitni önmagát kérdéseimre. Nem mindig könnyű és bennem is folyton van egy kétség, hogy megtehetem-e, sérthetővé tehetem-e beszélgetőtársaimat. Mert aki kinyílik, az sebezhetővé is válik. De bízom abban, hogy a hallgatók is empátiával és szeretettel hallgatnak minket…
Most következő beszélgetőtársamat személyesen nem ismerem. Farkas Edittel csupán egyszer találkoztunk, de közösségi oldalára írt bejegyzései kíváncsivá tettek, ki ő. És nem bántam meg. Az életről, a létről folytatott beszélgetésünket újrahallgatva is nyugalom és derű tölt el. Bár van benne bőven fájdalom is. Hiszen megtörténhet, hogy egy beteg gyermeket mozgása miatt kicsúfol a tesitanár. Megtörténhet, hogy valaki azért mond le egy egyetemről, mert mozgáskorlátozottak számára elérhetetlenek az előadások. És megtörténhet az is, hogy valakit egészségügyi intézményben csúfoljanak, mert magyarul beszél. De a beszélgetés lényege épp az, hogy mindezek ellenére teljes és értékes útra lelhet az, aki keresi ezt az utat. Hallgassátok, hallgassák szeretettel Farkas Editet, aki izomsorvadással éli mindennapjait, és mégis – mindezek ellenére – derűs, nyitott, őszinte tud lenni. Mert rátalált valamire, amit oly sokan keresünk.
