Két év kihagyás után újra megtartották a csíkszeredai ételszentelést
Két év kihagyás után újra megtartották Csíkszereda főterén a húsvétvasárnap reggeli hagyományos ételszentelést.
A Kárpát-medence legnagyobb ételszentelésére a hideg és a havazó ellenére ma is több ezren gyűltek össze, akik rendezett sorokban várták végig a szertartást.
Tamás József, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye nyugalmazott püspöke köszöntötte az egybegyűlteket, aki evangéliumi idézetekkel, Szent Lukácsnál és Szent Jánosnál is megjelenő, Jézusi-tettekről beszélt, kihangsúlyozva, hogy „az Úr Jézus feltámadásának igazoló jeleivé tette az eledelt. S ezért, most, ezek a megszentelendő eledelek is erre szeretnének figyelmeztetni bennünket. Fogyasszuk tehát a megszentelt eledeleket az ő emlékezetére”- mondta a püspök.
Az ételszentelést csendben, fegyelmezett katonás rendben végezték a papok, az ünnepség végén a jelen lévők elénekelték a magyar és székely himnuszt.
Marosvásárhelyi Rádió