A diktatúra utolsó másfél évtizede a képzőművészetben
Valami volt a levegőben
Romániában a nyolcvanas években már többnyire minden művészeti központban megalakultak azok a 35-ös műhelynek nevezett, fiatal művészeket tömörítő csoportok, amelyek révén a hatalom ellenőrizni igyekezett a képzőművészeti törekvéseket. A nyugati irányzatok nagy késéssel érkeztek ugyan az országba, de a fiatal alkotók mérhetetlenül fogékonyak voltak az újításokra, bátorságuk révén pedig nem sokat törődtek azzal, hogy milyen irányba terelné vissza őket a hatalom, milyen korlátokat szabnak számukra. A beszivárgott és olykor félreértelmezett stílusjegyek valamint a művészek saját alkotási módja egyéni műveket eredményezett. Azok a fiatal művészek, akik akkor kezdték pályájukat, elsősorban a konceptuális művészet felé, az akcióművészet felé sodródtak, installációk révén fejezték ki a legjobban magukat.
Itt Mást címmel zárult márciusban Sepsiszentgyörgyön, az Erdélyi Művészeti Központban, az a nagyszabású és rendhagyó tárlat, amely az 1975 és 1989 közötti hazai magyar művészetet mutatta be, illetve azt a szeletét, amely nem mindig a nagy nyilvánosság előtt zajlott. A hatalom ugyanis a szellemi termékekre is fokozottan figyelt, a gondolatot ugyan nem tudta ellenőrizni, de a művészeti alkotásokat, amelyek a nyilvánosság elé kerültek, azokat igen.
Az alábbi összeállításban Ütő Gusztáv sepsiszentgyörgyi képzőművésszel, Baab József Bumbi marosvásárhelyi származású, jelenleg Sepsiszentgyörgyön élő művésszel és Újvárossy László, Nagyváradon élő képzőművésszel beszélgetünk.
Szerkesztő: Szuszámi Zsuzsa.
