A francia elnök ismét beszélt Vlagyimir Putyinnal
Emmanuel Macron francia államfő tegnap ismételten beszélt Vlagyimir Putyinnal, de az egyórás telefonbeszélgetésen nem sikerült megállapodásra jutni a francia fél által reklamált tűzszünetről Ukrajnában – jelezte a francia elnöki hivatal.
Ez volt nyolcadik alkalom, hogy az ukrajnai háború február 24-i kezdete óta a francia és az orosz elnök telefon beszélt egymással. “Egyelőre nincs megállapodás, de Macron elnök meg van arról győződve, hogy folytatni kell az erőfeszítéseket” – tudatta az Elysée-palota. A francia elnökség álláspontja szerint “nincs más megoldás, mint a tűzszünet, valamint jóhiszemű tárgyalások Oroszország részéről Ukrajnával”. “A (francia) köztársasági elnök Ukrajna mellett áll” – hangsúlyozta a francia elnöki hivatal. Moszkva csak annyit közölt az AFP hírügynökség szerint, hogy a megbeszélést a francia fél kezdeményezte, és annak témája az ukrajnai helyzet, valamint az ukrán és az orosz fél között folyamatban lévő tárgyalások voltak.
Forrás: MTI