Vasile Dîncu: Nem időszerű a sorkatonai szolgálat bevezetése
Vasile Dîncu védelmi miniszter szerint jelenleg nem időszerű a kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetése, de a jövőben tervezik az önkéntes katonai szolgálatra vonatkozó projekt elindítását.
Erről a Prima TV mai adásában kérdezték a minisztert, aki leszögezte: a parlament védelmi szakbizottságában is felvetették, és a tartalékos tisztek is jelezték neki megbeszéléseken, hogy szükséges lenne a kötelező sorkatonai szolgálat újbóli bevezetése. Ennek ellenére jelenleg sem gazdaságilag, sem az ország igényeit tekintve nem időszerű egy ilyen döntés.
A kötelező katonai képzés ugyanis sokkal nagyobb költségvetést jelentene a hadsereg számára. Hozzátette, a védelmi tárca alternatív projektet készít elő a kötelező katonai szolgálat helyett. Arról még nem volt szó, hogy mennyi ideig tartana ez a kiképzés, azonban véleménye szerint meg fogja érni anyagilag a jelentkezőknek, mert időközben növelték a zsoldokat.
Forrás: Agerpres