Kialakítják a népi mesterségek házát Oroszhegyen
Bálint Elemér Imre, az udvarhelyszéki község polgármestere Facebook oldalán hozta nyilvánosságra annak az épületnek a látványtervét, amely a Népi Mesterségek Háza lesz, az építkezéshez már a telek is rendelkezésre áll.
Egy kétszobás, vizes blokkal, fűtéssel, nagy verandával és tornáccal ellátott parasztház épül, ahol az egyik szobában a népi varrásnak, szövésnek, csipkekészítésnek és hasonló tevékenységeknek adnak helyet, a másik szoba pedig a fa megmunkálásáról szól majd, kiemelve a bútorkészítést, festést, faragást. Az udvaron felállítanak egy kovácsműhelyt, a tervek szerint marad hely autóknak, egy játszótérnek és egy 240 négyzetméteres közparknak is. A polgármester tájékoztatása szerint az utca felőli részre új székelykaput építenek, kerítéssel, hogy illeszkedjék az utcaképbe. A kivitelezési szerződést már aláírták, 2o23 augusztus 15-ig kell elkészülnie a beruházásnak. A pályázat értéke összesen 21o.ooo euró, amit fele-fele arányban az Európai Vidékfejlesztési Alap és az oroszhegyi Önkormányzat biztosít.
Marosvásárhelyi Rádió/Asztalos Ágnes