![](https://www.marosvasarhelyiradio.ro/wp-content/uploads/2022/01/agostonvilmos.jpg)
Erdélyi, világpolgár. Hontalan. Ágoston Vilmos emlékére
75 éves korában elhunyt Ágoston Vilmos, író, esszéíró, kritikus – a Marosvásárhelyi Rádió egykori munkatársa. A hetvenes-nyolcvanas években a romániai magyar sajtó meghatározó szereplőjeként dolgozott. Értője és tolmácsolója volt az angolszász irodalomnak – nyelvtudása, kortárs irodalmi tájékozottsága kiemelten fontossá tette jelenlétét a Ceausescu korszak utolsó, súlyos elnyomással és cenzúrával küzdő évtizedeiben. Ugyancsak kortárs irodalmi érdeklődésének köszönhető, hogy a Forrás nemzedékek kritikusaként az erdélyi magyar irodalom egyik szakmai-ideológiai kompromisszumot nem ismerő értelmezőjeként segítette generációjának alkotó tagjait. A nyolcvanas években a Szekuritate zaklatni kezdte, a rendszerváltás előtt áttelepült Magyarországra, ahol több mint két évtizeden át dolgozott. Miközben az erdélyi kultúrához továbbra is intenzíven kötődött, nem kerülte a tabukat sem (így született a Wass Albertről és Doru Munteanuról szóló tanulmánya). Önmagával, korával, kortársaival szemben szigorú és fontos életművet hagyott hátra. Egykori kollégája, barátja, munkatársa, Törzsök Erika emlékezik rá.